XV. fejezet: Éljenek a szakemberek!

2009 január 7. | Szerző: Töpimama |

Jelentem, elkezdtem a szakdogámat, mondjuk már szívtam is vele rendesen: a konzulens visszadobott belőle néhány dolgot, mondván, hogy jó, csak nem kapcsolódik szorosan a témához, úgyhogy ez meg az meg amaz sem kell. Tök jó, dolgozott volna a fene annyit, ha ezt előre tudom. Meg a legjobb: leszavazta a kérdőívemet, ami szintén jó, és érti is, hogy kezdő vállalkozóként miért ezt választottam, de… Lényeg a lényeg csináljak újat, és töltessem ki házasulandókkal… Mert általában az embernek kapásból van vagy 100 házasulandó ismerőse… Mindegy, megoldom. Viszont megvan az összes vizsgám (a szigorlatom is!:):):)). Pénteken megyek könyvtárazni, összeszedtem egy egész jó kis listát, amit szerintem fogok tudni használni. Suliból ennyi épp elég.

Töpi: hááát, változások folyamatosan vannak, hol jók, hol rosszak. Nem, nem, Töpi valóban szuper, a szakemberekből van néha elegem. Utoljára asszem azt írtam, hogy a tanácsadó néni kész van velünk… hát azóta mégsem. Voltunk azon a másik felmérésen (HRG Alapítványnál), ahol ugyanarra jutottak, mint „okos” pszichológus néni a kórházban. Vagyis szobatisztának kéne lennie, beszélnie kellene, és – amiben valóban igazat adok-, túl hevesek az érzelemkitörései. Konkrétan az volt, hogy a labdázós feladat után lelkesen focizni kezdett, mire hrg-néni rajzolásra próbálta rávenni. Ekkor Kiskirályfi nem „az elfogadott magatartásformát” alkalmazta, miszerint szó nélkül visszamegy inkább labdázni, hanem dühös ordításba és fetrengésbe kezdett. Mindez szerintük azért van, mert fejletlen az idegrendszere… Belevágtunk hát a terápiába. Itthon tornáztatjuk (heti 3 és 5 között mozog az alkalmak száma, minden szigorúan elő van írva), és kb. másfél havonta személyesen is találkozunk a terapeuta nénivel. Mindezt persze egy csomó pénzért, kész szerencse, hogy fizeti az EÜ pénztár. Ezzel még nem  is lenne túl nagy gond, de a legutóbbi élményemtől azóta is feláll a hajam. Kaptunk ugyanis szakvéleményt, amiben azok vannak kb. benne, amiket írtam, plusz egy: „ a szóbeli utasításokat nem érti és nem hajtja végre”… MI VAN(?????) kérdem én. Ez ugyanis azon túl, hogy fatális baromság (az égvilágon mindent megért), még ellentmondást is szül, vagy mondhatnám, hogy meghazudtol minket. Ugyanis az első alkalommal a fizikai feladatok végrehajtását hosszas kérdezgetés előzte meg, mivel másfél óra alatt nem lehet megtudni teljesen pontosan egy vadidegen gyerekről, hogy mégis hol tart a fejlődésben. És itt el is hangzott az a bizonyos kérdés (megérti-e, végrehajtja-e), sőt továbbmentünk, azt is (be is írta!!!), hogy megérti-e, ha több utasítást adunk neki egy mondatban. Ehhez képest nem tudom mi ez a baromság. Mindegy, ez még mindig elmenne, de van jobb is… Tanácsadó néninél Sanyi volt múltkor a gyerekkel, én épp vizsgáztam. Lényeg, hogy beszélgettek a dolgokról stb., mire gyermekem rátalált valami über tabu szekrényre és nyitogatni kezdte. Rászólt az apja, mire Töpi szó nélkül becsukta a szekrényajtót és visszament játszani. Erre tanácsadó néni még meg is jegyezte(!), hogy milyen jól irányítható szóban. Ezután megnézte a szakvéleményt, és leesett a székről, mikor elolvasta, hogy a gyerek nem érti a szóbeli utasításokat… Eddig jó, azt hittem, ő is azt fogja mondani, hogy jééé, mekkora baromság van itt, de nem. A válasza annyi volt, hogy hajjajjj, ő ELHISZI (én meg már ezt az egészet nem hiszem el!), hogy nem úgy van, de le kellene papírozni is, vagyis vigyük hallásvizsgálatra. Ááááááá, ezek azok a pillanatok, amikor úgy érzem olyan de olyan szakvéleményt tudnék írni erről a sok szakemberről…! Mert az igaz, hogy minden pszichológiai terápia előtt csinálnak fiziológiai vizsgálatokat ( a pánikbeteg valóban nem szívbeteg-e, stb.), na de könyörgöm, nem a terápiák közepén! Jaaa, bocsi, hogy fél éve baszogatjuk szegény gyereket, hiszen lehet csak süket szegény. Tök vicces az egész. Egyébként meg baba kora óta piszok éles hallása van (nem tudod olyan gyorsan lehalkítani a film szünetében kezdődő reklámot, hogy ne pattanjanak ki a szemei – megőrül a reklámokért), szóval nem tudom mennyire vágyom még erre is. 16-án viszem megint tanácsadó nénihez, addigra tőle is kérek szakvéleményt (hrg néninek), hát ezek után baromi kíváncsi vagyok.

És még mindig nincs vége! Mindezek után Tanácsadó néni azt javasolta, adjuk be bölcsibe – most azonnal, ők el tudják helyeztetni, hiszen szakmailag indokolt. Khm, he? Bölcsibe? Mert hogy ott meg tudna táltosodni a fejlődésben, szobatisztává válna 2 hét alatt (nem akarom elhinni, de ez egyébként tényleg igaz), plusz beindulna a beszédfejlődése. Ezzel kapcsolatban két észrevétel: mióta tornáztatjuk (bár nem hiszem, hogy csak azzal függ össze, a hrg-élmény előtt kezdett érdeklődni a szavak iránt, ezt már írtam), max. 5-ből 35-re ugrott a szavainak száma, illetve használ végre babanyelvet a hümmögés helyett. Szerintem ez nem rossz, pláne másfél hónap alatt. A hangutánzókat pedig állati cukin csinálja (a 35-ön felül), hapci, jujj, fújj, bumm, dzsúúúúú, stb.stb.stb. Mi itt a probléma? Hrg néni is azt mondta, hogy kb. fél év terápia és ott fog tartani, ahol kell. Vagyis április környékére behozza a lemaradást. Akkor meg mi ez a tanácsadó néni duma, hogy az oviban könnyen lemaradhat, ahogy most áll, és az ugyebár nem lenne neki jó, kudarcélmény stb. Hát hol van az még…? Gondolkodtunk már mi is alternatív oviban pl., ha esetleg mégsem tudna felzárkózni. Másik észrevétel: ismerősék kislánya (áprilisban lesz 3, közel másfél éve teljesen beszél, szobatiszta 2 éves kora óta, stb.), na mi történt vele a bölcsiben? Hát visszafejlődött. Mert hogy átlagban 10 hónapos babákkal került egy csoportba. Pech, lehet mondani, de ő pl. megint sokat hümmög és mutogat beszéd helyett. Hát tényleg, szerintem is pont erre van szükségünk… No comment, csak felhúzom magam.

Hát itt tartunk ma. Próbálok a héten megint írni, mert nagy hatást gyakorolt rám néhány film a közelmúltban ( A zongorista, Irak című sorozat), húzós nagyon, szerintem van mit beszélni róluk struccpolitika helyett. Majd legközelebb. Addig készüljetek, az komolyabb hangvételűre van tervezve… Sokkal komolyabbra